Interjú Farkas Róbert 11. D osztályos tanulóval

Farkas Róbert, a 11. D osztály rendész szakos tanulója február 18-án vette át Molnár
Gábor dandártábornoktól a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság elismerő
oklevelét és emlékplakettjét. Robi annak köszönheti a megtisztelő kitüntetést, hogy egy
kaposvári közlekedési baleset során önzetlenül és hatalmas lélekjelenlétről
tanúbizonyságot téve a sérültek segítségére sietett. Az alábbiakban az eset kapcsán vele
készített interjúnkat olvashatják.

- Elmesélnéd röviden, hogyan történt az ominózus eset? Hogy emlékszel vissza a
történésekre?

Egy decemberi péntek reggel a Klebelsberg Kollégiumnál történt a baleset. Épp elindultam a
koleszból az iskolába, amikor egy hangos csattanásra lettem figyelmes. Sajnos a fáktól nem
láttam tisztán, hogy mi történt, de mikor közelebb mentem, egy oldalára fordult gépjárművet
vettem észre, és mivel többen is rohantak segíteni, én is hasonlóképpen tettem, és a többi
szemtanú segítségével segítettünk a sérülteknek kiszállni kocsiból, majd értesítettük a
mentőket, ezután a gépjárművet a talpára állítottuk, és letoltuk az út szélére, hogy minél
könnyebb legyen az áthaladás az autóforgalom számára.

- Mi játszódott le benned abban a pillanatban?

Elsősorban az futott át az agyamon, hogy ne sérüljön meg senki, ne legyen súlyos kimenetelű
a baleset. Hál ’Isten személyi sérülés nem történ, inkább csak pszichésen terhelte meg őket az
eset, az ijedtség következtében az egyik lány keze erősen remegett, miközben kiszállt a
járműből, de szerencsére komolyabb baj nem esett.

- Hogyan reagáltak a közelben lévők? Ragadós volt a példád vagy egyedül kellett
megoldanod ezt a nehéz helyzetet?

Mivel reggel fél 8 körül történt, elég sok felnőtt volt az adott pillanatban az utcán, akik épp a
munkahelyükre igyekeztek, vagy gyermeküket vitték iskolába, óvodába, így nem egyedül
kellett segítenem.

- Beszéltél azóta a sérültekkel? Mit lehet tudni az állapotukról?

Mivel mindegyikük kollégista, így láttam őket, egyikőjükkel beszéltem is. Hála Istennek,
annyira nem viselte meg őket az eset. Úgy tudom, a sofőr már újra vezet, maradandó
sérülésről vagy traumáról nem tudok.

- Mit gondolsz, mit tanulhatnak a példádból a fiatalok?

Remélem példát vesznek rólam, hogy hasonló helyzetben ők is segítenek, és nem valaki
másra várnak ilyen helyzetben, mert bizony sokszor nincs ott más.

- Számítottál a díjra? Hogy élted meg az eseményt?

Őszintén szólva egyáltalán nem. Abból a szempontból viszont jólesett, hogy ez tényleg egy
elismerés, viszont kissé túlzónak is éreztem, mivel rendőrnek készülök, így ez egy alapvető

elvárás kell legyen szerintem a rendészetis diákokkal kapcsolatban, de természetesen büszke
vagyok rá.

- Milyen célkitűzéseid vannak a jövőre nézve?

Egyelőre a rendőrtiszti pálya lebeg a szemem előtt, bár korábban gondolkoztam a körmendi
folytatáson, végül arra jutottam, hogy az egyetemi képzés jobb lehetőségekkel kecsegtet.
Nagyon szeretnék minél többet kinn lenni az utcán, ezért is szeretném Budapesten folytatni a
tanulmányaimat, hogy minél több tapasztalatot szerezzek ilyen téren is.

- Mit tudsz meríteni ebből a történetből a későbbiekre nézve?

Maradjon meg bennem ugyanez a segíteni akarás, ne égjek ki, és ugyanilyen lelkesedéssel
tudjam ezt a szép pályát folytatni.