Hírek
2026. márc. 17.
Vezetőség
Diákunk is rajthoz állt a Honvédfutáson
Március 15-éhez kapcsolódva első alkalommal rendezték meg a Honvédfutást Budapesten, ahol több mint 1600 résztvevő állt rajthoz.A rendezvény célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a honvédséget és a civil társadalmat, miközben a sport és a kitartás értékeit is erősíti.
Iskolánkat Kokas József képviselte, aki a 10 kilométeres távon bizonyította felkészültségét és elszántságát.
Tanulónk számára a futás mindennapos szenvedély, rendszeresen indul versenyeken, és igazolt atlétaként is szép eredményeket ér el.
Külön elismerést érdemel, hogy József a távot nem sportfelszerelésben, hanem kadét formaruhában teljesítette.Részvétele és helytállása méltó példát mutat közösségünk számára kitartásból, elhivatottságból és hazaszeretetből.
GALÉRIA
Diákunk is rajthoz állt a Honvédfutáson


