SZC logo

Kaposvári Szakképzési Centrum

OM kód: 203027/003 | 7400 Kaposvár, Pázmány Péter utca 17.

Intézmény logo

Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2025. dec. 18.


Vezetőség

    Szecskaavató a Gépészben

    Szecskaavató a Gépészben

    Iskolánkban hagyomány, hogy decemberben a karácsonyi szünet előtt megtartjuk a kilencedik évfolyam bemutatkozóját és avatását. Ez az avatás ma már nem szecskáztató próbatétel, inkább egy jelképes üzenet az új évfolyamnak, hogy az első pár hónap alatt ők is a közösség tagjaivá váltak. 

     

     A rendezvényen először a DÖK köszöntötte a felsőbb évfolyamok nevében a kilencedikeseket, ezt követte a hét osztály bemutatkozása és maga az avatási ceremónia.

    A bemutatkozó évfolyam ebben az évben is kitett magáért, színvonalas produkciókkal készültek, ami nagy sikert aratott.

    A DÖK által összeállított fogadalom elmondásával immáron minden kilencedikes igazi gépészes diákká vált. Ennek emlékeként mindenki megkapta iskolánk kitűzőjét is.

    A rendezvény vidám lezárásáról a 13. évfolyamos lányok gondoskodtak egy vidám közös tánccal.

    GALÉRIA

    Szecskaavató a Gépészben

    IMG_0274.jpeg
    IMG_0272.jpeg
    IMG_0273.jpeg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK



    Partnereink

    SZC logo

    Kaposvári Szakképzési Centrum


    Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium

    7400 Kaposvár, Pázmány Péter utca 17.

    Telefon: Virág utcai telephely: 30/493-6731

    E-mail: kaposvari.eotvos@gmail.com

    OM azonosító: 203027/003


    2025Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium